Könyvtári óra

Oktober_1_112_1

A 10. Országos Könyvtári Napok közeledtével került sor magyar irodalom tantárgy keretében könyvtári bemutató óra tartására 2015. október elsején, melyen a 3. b csoport tanulói vettek részt.

Ezzel a tanórával a rendszeres könyvtárba járásra, az olvasás fontosságára szerettem volna felhívni a figyelmet. Hisz a könyvek segítik a tájékozódást, a tanulást, és lehetőséget teremtenek a kulturált szabadidős és közösségi tevékenységekhez is.Oktober_1_157_1

Előzetesen a tanulókkal meglátogattuk az iskolai könyvtárat, az először ott járók beiratkoztak, majd mindenki választott magának könyvet érdeklődési körének, olvasási képességének megfelelően. Így a klasszikus mesekönyvektől kezdve az ifjúsági regényeken át az ismeretterjesztő könyvekig széles spalettát mutatott a választék.

Oktober_1_160_1

Berendeztük az osztályban is a saját kis könyvtárunkat a mindennapi tanuláshoz szükséges lexikonokkal, szótárakkal, kéziszótárral.

A tanulók a könyvtári órán változatos és érdekes feladatokkal, játékos formában elevenítették fel a beiratkozásnál szükséges adatokat, ismerkedtek meg a könyv részeivel, használva meglévő tudásukat a lexikonok használatában. Közösen csoportosították a kölcsönözhető és helyben olvasható kézikönyveket, majd katalóguscédulát és címlapot is készítettek.  A megtanult ismereteikre építve szituációs játékkal zártuk az órát.

Egy héttel később felolvasó mesedélutánt tartottunk. Kedvenc könyvtári könyvünkből részleteket olvasva ajánlottunk egymásnak izgalmas olvasnivalót.Oktober_1_156_1

Remélem, hogy tanulóim minél többször adják át egymásnak a Könyvtári Napok szlogenjét:” Könyvtárba mentem! Gyere utánam!”

Kis Katalin

Fotóválogatás

Hozzászólások lezárva.