IX. Jótékonysági batyus bál

Az 5. osztályosok ByAlex Kedvesem dalának átdolgozott Kettesem című verzióját énekelték

November 22-én, a közoktatás napján az idei évben is megrendezésre került az iskolai jótékonysági bál. Az előző évek tapasztalatait felhasználva, mondhatjuk gördülékenyen ment a szervezés. Mindenki tudta a saját feladatát és a közös munka meghozta gyümölcsét. Egy jól megszervezett, színvonalas gyermekműsorral és szülői produkcióval színesített, jó hangulatú bált tudhatunk magunk mögött. Sok munka, szervezés, egyeztetés és számos próba mellett összefogva, vidáman, már-már kikapcsolódásként éltük meg a bál előtti pár hetet. Büszkeség és jóérzés tölt el bennünket, hogy összefogásunkkal komoly eredményeket érünk el, s ezzel segítjük az iskolás gyerekek mindennapi tanulását, a szabadidejük kellemes eltöltését. Így az önkormányzattal karöltve, olyan lehetőségeket biztosítunk a bogácsi tanulóknak, melyet önerőből az iskola és sok szülő nem, vagy csak nehezen tudna biztosítani gyermeke számára.

Kezdetektől tudjuk, mindannyiunknak összefogva kell tennünk gyermekeink jövőjéért.


2014_batyus_2

A szülők vidám műsora jókedvre derítette a bálozókat

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé” – Böjte Csaba

Ezt mutatja a szülők és a pedagógusok támogató névsora, a tombolatárgyakat felajánló falubeliek, vállalkozók és magánszemélyek hosszú sora. Jelentős támogatást kaptunk polgármester asszonytól és a képviselő-testülettől, Tállai András államtitkár úrtól, a Bogácsi Thermálfürdő Kft-től, de voltak olyanok is, akiknek már nem ebbe az iskolába jár gyermeke, de mégis magáénak érezte a rendezvény támogatását.

2014_batyus_1

A terem most is megtelt a tanulókat támogatókkal

Az este Csendesné Farkas Edit polgármester asszony és Tóth István igazgató úr köszöntőjével kezdődött. Ezt követte a gyerekek és a szülők tapsra buzdító műsora. A talpalávalót, és az este további kellemes hangulatát az Origó-M zenekar biztosította. Pihenésképp a felajánlott tombolatárgyak kisorsolása következett éjféltájban. A vigasság reggel négy óráig tartott, de az utómunkálatok, a rendrakás és a takarítás még a másnap délutánt is kitöltötte.

A befolyt 609.000 Ft és a bál jó visszhangja arról tanúskodik, hogy eredményes eseményen vagyunk túl.

Az előttünk álló évben is mindent megpróbálunk megtenni azért, hogy a ránk bízott anyagi javakkal jól gazdálkodjunk, és minél több élményt, tudást és lehetőséget tudjunk biztosítani gyermekeink számára.

Fónad Beáta

SZM vezető

 

Itt megnézhető a gyermekek műsora:

Itt pedig a szülőké:

Hozzászólások lezárva.