„Sportnap” – székhelyintézmény

Lassan hagyományosnak számít, hogy iskolánk is megrendezi a Magyar Diáksport Napját. Idén szeptember 27-én tartottuk, és egy sportfesztivált szerveztünk tanulóinknak.
Iskolánk udvarát vettük birtokba, ahol zenés bemelegítés után, 7 állomáson keresztül fejlesztettük a gyerekek állóképességét, koordinációját és ügyességét, mindezt úgy, hogy közben nagyon jól érezték magukat. Sokat tettek az egészségük fenntartására.
A kellemes őszi időben nagyszerű, aktív délelőttöt töltöttünk el, remekül éreztük magunkat. A gyerekektől kapott pozitív visszajelzés pedig okot ad a folytatásra!
Köszönöm a 8.osztályos tanulók segítségét! – Duchony Tímea

13. Erdészeti kiállítás

Az Egererdő Zrt. szervezésében iskolánk 4. osztályos tanulói részt vettek a 13. Erdészeti kiállításon Egerben, melynek helyszíne az Érsekkert volt.

Változatos bemutatókon töltöttünk el egy élménydús délelőttöt!